A szélesen elterülő Alföldön az a vidék, ahol az erdélyi hegyekből érkező Maros beleömlik a `szőke` Tiszába, ősidők óta alkalmas volt az emberi letelepedésre. Szeged már az Árpád-korban is számottevő településnek számított, jelentőségét az erdélyi sószállítmányok őrzésére emelt tárház adta. A középkorban a legfontosabb tartósítószer a só volt, melynek bányászata és árusítása a királyi kamara hatáskörébe tartozott, az ebből származó bevétel igen tetemes summát jelentett.

E korai erődítményt az 1241-42-es tatárjárás utáni időszakban bővítették ki IV. Béla király parancsára. A széles udvart körbevevő szabálytalan ötszög alakú várfalat kerek öregtorony, palotaszárny és kisebb tornyok tagolták. A Magyar Királyság belső vidékén fekvő város háborítatlanul fejlődhetett évszázadokig.

A lakosság virágzó kézművesipart folytatott, hetivásáraira messzi földről hozták az árut. 1444-ben itt kötötték meg I. Ulászló király és Murád török szultán követei a békeszerződést, amelyet azonban a fiatal uralkodó - a pápai követ biztatására - rövidesen felrúgott, és elindította szerencsétlen kimenetelű hadjáratát.

A következő évszázad viharai Szegedet korán elérték, az oszmán csapatok 1542-ben sikerrel ostromolták meg. Visszavételére az elmenekült bíró a környékbeli hajdúk és a lakosság erejében bízva kovácsolt tervet. A várost 1552 elején sikerült is elfoglalniuk, de az erős várfalak mögé húzódó védők visszaverték rohamukat. A diadalittas magyarok vérszemet kapva nyílt csatába bocsátkoztak a várbeliek felmentésére érkezett budai pasa hadával szemben is, azonban a harcedzett janicsárok és szpáhik csapásai alatt a vállalkozás összeomlott, és Szeged másfél évszázadra tartósan török uralom alá került.

Az erősséget a felszabadító háború során 1688-ban fogták ostrom alá a császári seregek, és néhány hét után a helyőrség kénytelen volt kapitulálni. A Tisza-parti fontos várat vívták II. Rákóczi Ferenc kurucai is, de eredmény nélkül kénytelenek voltak elvonulni falai alól. A várat a 18. században - a török határ közelsége miatt - nagyszabású munkálatokkal erődítették, külső sáncokkal modernizálták. Később elvesztette hadászati jelentőségét, ekkor börtönné alakították át. Itt raboskodott az alföldi puszták rettegett szegénylegénye, Rózsa Sándor is.

A szegedi vár végzetét az 1879-es hatalmas árvíz okozta. Egyfelől maga is jelentős károkat szenvedett, másfelől a romba dőlt város középületeinek helyreállítása érdekében hoztak határozatot a védőművek lebontásáról. Így napjainkra csak csekély maradványát kereshetik fel a történelemi múlt szerelmesei.