Ólubló - vártörténet

Leírása:
Lubló várát az egykor élénk forgalmú kereskedővárostól messzebb, egy 548 méter magas hegycsúcs tetején kereshetjük fel. Az eredetileg „Hegyeskőnek” említett magaslatra autóút vezet fel, egészen az alsóvár új-olasz bástyájában kialakított kapuig. A vastag védőmű falában kialakított ágyúlőrésekből pusztító tűz alá vehették a védők a meredek hegyoldalon rohamozó ellenséget. A kapun belépve kisméretű udvarra jutunk, amivel szemben egy másik bástya emelkedik. Bal kéz felé a korábbi kaputorony és egy vastag falú rondella állja el az utat, ezen át érkezünk el a D-i falszorosba. A lassan emelkedő út az 1642-ben készült emeletes Lubomirszky palotához vezet, aminek szobáiban, teljes épségben megszemlélhetjük a középkori lakók megmaradt bútorait, fegyvereit és más tárgyait. Innen elérkezünk az alsóvár DNy-i sarkát védelmező új-olasz bástyáig, aminek jellegzetes ismertetőjele az őrszem kicsiny figyelőtornya. A boltíves kapu É-felé, a felsővárba vezet. A régészek felmérése szerint a lublói erődítmény legkorábbi része a napjainkra {2003} teljesen restaurált kerek öregtorony volt, és a tőle K-re emelkedő 40 x 15 méteres gótikus palotaszárny, amit erős kőfal övezett. Később ezt a kényelmi igényeknek megfelelően egy reneszánsz stílusú palotával bővítették. A felsővártól D-i irányban áll az 1647-ből való várkápolna, ami mellett a középkorban több várnagyot és családtagjait is eltemették. Néhány régi sírkő fenn is maradt az emlékezetükre. A vérzivataros évszázadokat épségben túlélt Lubló várát az 1944-es partizánháborúban érte súlyos károsodás, de aminek pusztításait még nem tudták a műemlékvédelem szakemberei teljesen kijavítani.

Története: 1299 után, közelebbről ismeretlen időpontban királyi parancsra építette fel a szepesi ispán Lubló várának legkorábbi magját, hogy az itt állomásozó őrség az ellenőrzése alatt tarthassa a Kárpátok hegységének É-i kereskedő útvonalait. Az Árpád-házi uralkodók fiúágon való kihalása után ezt a területet is megkaparintotta a Felvidék K-i részein egyeduralomra törő Aba nembeli Amadé báró, nádorispán. Az ő fiaitól foglalta vissza az itáliai trónkövetelőből magyar királlyá magát felküzdő Anjou Károly Róbert serege, a sorsdöntő rozgonyi csata előtti időszakban. 1323 és 1342 között Drugeth Fülöp nádor honorbirtokát képezte, vagyis amíg tartott a nagyúr királyi szolgálata, addig élvezhette a váruradalomhoz tartozó jobbágyfalvak jövedelmeit. 1395-ben Luxemburgi Zsigmond király, hogy növelje a csekély számú magyarországi híveinek a táborát, Horváti Miklós bárónak adományozta oda, aki aú szerzeménye után felvette a „Lublói” nemesi előnevet. A báró viszont nem hálálta meg a királyi kegyet, mivel 1403-ban csatlakozott Nápolyi László ellenkirályhoz, ezért elkobozták tőle a várbirtokot. 1412-ben Zsigmond király a határ menti Lubló várában találkozott II. Ulászló lengyel királlyal, akivel békét kötött. Ezt követően a lengyel uralkodó több hónapig tartó körutat tett a magyar királyságban. Még ez esztendő novemberében sorsfordító események következtek be, mivel a magyar uralkodó a Szepesség területéből 16 helységet, valamint Lubló várát is, zálogba adta a lengyeleknek, akik ezért cserében 37 ezer „széles” cseh ezüst garast fizettek zálogösszegként. 1412 után, Lubló vára lett az elzálogosított 16 szepesi város kormányzóságának székhelye. A lengyel királyt képviselő tisztségviselőt sztarosztának hívták, akik kezdetben királyi emberek, majd később jelentős magánvagyonnal rendelkező főnemesek voltak. Megbízatásuk ideje alatt a lublói várban laktak, majd hivatali idejük végeztével át kellett adniuk azt az utódjuknak. Az itt lakó főnemesek építkezései nyomán alakult ki a napjainkra látható arculata Lubló várának. Bár jelentősebb hadi események nem történtek vele kapcsolatban, de azért a XVI. században kiépültek az akkori idők hadviselésének megfelelő védőművek, az ágyúk elhelyezésére alkalmas bástyák. 1593-tól az elzálogosított szepesi területek a lengyel Sebastian Lubomirszky gróf tulajdonába kerültek át. Ez a lengyel főúri família a továbbiakban évszázadokig uralta a várat, és a neki adózó mezővárosok és jobbágyfalvak sorát. 1655 és 1661 között a korabeli források szerint Juraj Sebastian Lubomirszky a lublói várban őriztette a lengyel koronát, amit a svédek támadó hadjárata idején menekített ide. 1683 végén a Bécs városát ostromló török sereg felett aratott hatalmas győzelem után Sobiesky János lengyel király serege a Felvidéken át vonult vissza a hazájába. Az uralkodó Lublón töltötte a karácsonyt. A fényes diadalt azonban beárnyékolta, hogy a lengyel vitézek rablásaikkal zaklatták a környező jobbágyfalvakat. 1769-ben, kihasználva a Lengyelországban lévő anarchiát, Mária Terézia királynő parancsára a Habsburg csapatok visszafoglalták a zálogban lévő 16 szepesi várost, így Lublót is. Bár maga a középkori erősség már nem számított katonai objektumnak, de védőműveit jó karban tartották, falait helyőrség vigyázta. Az utolsó időszak, amikor katonaságot láttak az öreg várfalak, 1944-ben volt, amikor a megszálló német csapatok az elfogott lengyel partizánokat az erődítményben végezték ki, majd holttestüket a felsővár 150 méter mély kútjába dobták. Lubló várának régészeti feltárása és restaurálása az 1970-es évek óta folyik, miből 2002-re elkészült a felsővár kerek öregtornya, ahová felkapaszkodva csodálatos panoráma tárul az érdeklődők elé.