A hatalmas erdőségek mélyén, a mocsarak nádasainak rejtett zugain kívül a jobbágyfalvak magasabb pontjain épült plébániatemplomok is alkalmasak voltak a védelemre. Bár a szélesebb olvasóközönség valószínűleg először az erdélyi szász és székely templomerődökre gondol, szűkebb hazánk területén is találhatunk erre példát.

A Szeged városától keleti irányban elterülő Óföldeák községben ilyen típusú erődítmény található. Ez a vidék a középkorban Szent István király által létrehozott csanádi katolikus püspökséghez tartozott. A település a nevét Philippus diaconusról kapta, akit 1035-ben hívott segítőtársául Gellért püspök.

A Maros és Tisza folyók közelében, kiváló termőtalajon gazdálkodó falusiak felvirágoztatták településüket, egy 1332-es pápai adószedői jegyzék is a jelentősebb helységek között említi. A területen folytatott régészeti kutatások adatai szerint a régebbi egyházat az 1520-as években lebontották, és helyére a napjainkig fennmaradt plébániatemplomot emelték.

Az egyhajós, sokszögzáródású szentéllyel rendelkező épületet gótikus ablakok és támpillérek tagolták. Mivel a 16. század elejétől egyre gyakoribbá váltak a déli irányból támadó török lovasportyák, a falusi lakosság menedékhelyéül egy erős kőfallal kerítették. Ezen lőréseket alakítottak ki a védők tűzfegyverei számára. A magas harangtorony is a védelem céljait szolgálta, tetejéről a közeledő ellenséget figyelhették meg. A legkülső védelmi vonalat a mély szárazárok jelentette. Az így kialakított templomerőddel kapcsolatos harci eseményekről korabeli írások nem maradtak fenn.

Miután a közeli Szegedet 1542-ben megszállták az oszmán hadak, e terület is tartósan a félhold uralma alá került. A 17. század végi felszabadító hadjáratok során elpusztult, elmenekült lakosság helyébe csak 1723-ban érkeztek új betelepülők, akik helyreállították a romossá lett templomot, ám a külső falra ekkor már nem volt szükség. Eme történelmi emlékhelyünk sorsa az 1989-es műemlékvédelmi kutatással és helyreállítással rendeződött.