A Bükk északi vidékén, Nagyvisnyótól jó órányi, sok helyen meredek kapaszkodókkal tarkított gyaloglás után kereshetjük fel az 597 méteres sziklacsúcson emelkedő Dédes várának csekély romjait.

1247-ben a völgyben lakó harcos várjobbágyok a Várhegy területét eladták a Miskolc nemzetség tagjainak, akiktől rövidesen az Ákos nembeli Ernye bán vásárolta meg. Ő emeltette végül a kővárat, amelynek első írásos említése 1254-ből származik Dédeskő néven. Az Árpád-házi királyok férfiágon való kihalása utáni belháborúk során az Ákos nemzetség is igyekezett kiszakítani az ország testéből a saját magántartományát, ezért Károly Róbert 1319-ben hadjáratot vezetett ellenük, megostromolva és elfoglalva a dédesi erődítményt.

A következő évszázadokban a vár királyi kezelésben állt, és ez idő alatt alakult ki napjainkban is látható alaprajza. A belépő először az alsóvár hosszan elnyúló 5 x 30 méteres várudvarára érkezett, majd innen tovább déli irányban egy meredek kaptatón juthatott a felsővárba. Annak délnyugati sarkában emelkedett a vaskos öregtorony, másik oldalán a lakóhelyiségek sora, az udvar közepén volt a téglával kirakott nagyméretű ciszterna.

Zsigmond király a feleségének Cillei Borbálának adta át zálogul a váruradalmat, majd 1438-ban Albert király azt a bizalmas hívei közé számító Pálóczi főnemesi famíliának adományozta. A törökkel vívott 1526-os mohácsi csatában Pálóczi Antal zempléni főispán testvérével, Mihállyal együtt elesett az öldöklő küzdelem során. Jelentős birtokaira Perényi Péter báró, királyi koronaőr tette rá kezét, tőle fia, Gábor örökölte meg.

1567-ben Hasszán temesvári pasa csapatai kezdték meg Dédes ostromát, melynek katonasága egy titkos alagúton elmenekült, de előtte meggyújtotta a hosszú kanócot, ami a berohanó törökökre robbantotta a pincében felhalmozott lőporos hordókat. A detonáció az erősség teljes pusztulását is jelentette, többé nem állították helyre, maradványai napjainkban is sűrű növényzettel elborítva gazdátlanul omladoznak.