Új kiállítás létesül 2015 végére a Regéci Vár és Látogatóközpontban

Csakúgy, mint hazánk, a regéci vár történetében is kiemelkedő helyet foglal el a Rákóczi család. Az egykor Rákóczi-tulajdonban lévő vár műemléki helyreállításával és turisztikai funkcióbővítésével a fejlesztés a magyar történelem egy fontos időszakának is emléket állít. A projekt keretében felépítésre kerülő falubeli fogadóépületben kap helyet a „Gyermek a várfalak között” című állandó kiállítás, amely II. Rákóczi Ferenc későbbi fejedelem Regécen töltött gyermekkorát, családi kapcsolatait és a vár korabeli mindennapi életét mutatja be. A visszatekintés I. Rákóczi György fejedelem korától a Rákóczi-szabadságharc időszakáig ismerteti meg a látogatót a család magánéletével.



Az egyedi installációk, a multimédiás eszközök, a látogatómenedzsment rendszer és a korabeli tárgyi emlékek segítségével megalkotott kiállítás felnőttnek és gyermeknek egyaránt szórakoztató és egyben tanulságos program lesz. A történelmi eseményeket élményszerű módon feldolgozó koncepció segítséget nyújt a történelemtanuláshoz és a nem-formális oktatáshoz a 17–18. századi magyarországi viszonyok és a hatalmi harcok felvázolásával, mindezek mellett a látogatóközpontban tartandó múzeumpedagógiai foglalkozások további élménydús programot garantálnak.



A kiállítás tematikája Magyarországon egyedi, komplexitását tekintve Európában is kevés helyen található hasonló. A tematika a fejedelmi család legfontosabb tagjára, II. Rákóczi Ferenc felcseperedésére fókuszál, fogantatásától egészen felnőtt koráig kíséri végig az életét a kiállítás, közben betekintést enged a főnemesi családok gyermeknevelési szokásaiba, de kitér a Rákócziak többi birtokára az akkori magyar államberendezkedés bemutatására is. A kiállítás fogadófala mellett elhelyezett infopultban a látogató számos olyan információval gazdagodhat, amelyek nem találhatóak meg a történelemkönyvekben.



Vármakett, korabeli gyerekjátékok másolatai és eredeti, a várbeli ásatások során előkerült tárgyak szemléltetik a feldolgozott témát. A kiállítás teljes területe látogatható lesz mozgáskorlátozottak és fogyatékkal élők számára is.


Regéci Vár és Látogatóközpont:
www.regecivar.hu

Várak, várkastélyok, városfalak, templomvárak, barlangvárak, sáncok és erődítmények a honfoglalástól a 19. század végéig

Megjelent: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei

Rendkívüli utazásra hívjuk az olvasót! Összefoglaló munkánk a történelmi Magyarország 1920-ban Romániához csatolt részeinek várait, templomvárait és egyéb megerősített helyeit mutatja be.

Sokszáz vár és templomvár képekkel, rajzokkal, térképmellékletekkel bőven illusztrált ismertetését kínáljuk.

Ezek közül sok, esetleg csak csekély maradványaiban fennmaradt vár idáig csupán a régész-történész szakma előtt volt ismert. A többnyire csodálatos környezetben fekvő, kalandos túrával felkereshető, alig ismert romok most először kerülnek átfogó bemutatásban a nagyközönség elé.

Erdély erődített helyeit, várait  bemutató kötet  megvásárlása iránt a civertan@civertan.hu  email címen érdeklődjön.

A Magyar Várarchívum Alapítvány megbízásából a könyv grafikai tervezését és tördelését a Civertan Grafikai Stúdió készítette.

Erdélyivárak:
http://www.erdelyivarak.hu/magyar/oldalak/erdelyi_varak/

www.erodtemplom.lap.hu
http://erdelyi-var.lap.hu/

Látványos barlangvár lesz Sirok sziklavára

Örömmel mutatjuk be hazánk egyetlen sziklavárának új honlapját.

Oldalainkon a vár története mellett olvashatnak a 2009 őszén induló
nagyszabású rekonstrukcióról, ennek elemeiről. Hogy mindezt jobban
érzékeltessük, látványtervek segítik az eligazodást. A vár felújítása
mellett bemutatjuk a tájház tervezett felújításának tervét is. Igazi
újdonság oldalunkon a 3D képek megtekintése, melyhez azonban speciális
szemüveg szükséges. A siroki vár mellett részletesen olvashatnak a település
látnivalóiról, a környék nevezetességeiről.
Oldalainkat folyamatosan bővítjük, kérjük látogasson vissza később is!

www.sirokivar.hu

 

Vizuális művészeti pályázat gyermekeknek!!!

Észak- Magyarország várai, kastélyai

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Irodája, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetének szakmai támogatásával rajzpályázatot hirdet 10-14 éves (5-8. osztályos) diákok számára

„Észak- Magyarország várai, kastélyai” címmel.

 

A pályázat témája, célja:

A megyében élő 10-14 éves diákok dolgozzák fel, és a vizuális művészetek eszközeivel mutassák be Borsod-Abaúj-Zemplén megye várait, kastélyait, a hozzájuk kapcsolódó eseményeket, mondákat, legendákat.

A művek készülhetnek egyedi és sokszorosított grafikai eljárásokkal, festéssel, vegyes technikai megoldásokkal, vagy valamilyen plasztikai eljárással, mindezek mellett várunk fotókat, kisfilmeket is.

Külön értékeljük az 5-6 és 7-8. osztályosokat a műfaji kategóriáknak megfelelően.

A legsikeresebb pályaművekből kiállítást tervezünk létrehozni.

A legszínvonalasabb teljesítményt nyújtó iskolákat és felkészítő tanárokat külön díjazzuk.

A pályázat formai, technikai követelményei:

Egy tanuló maximum 2 db - bármilyen technikával készített - pályaművet adhat be.A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó adatait (a pályázó neve, életkora; a felkészítő tanár neve, a tanár e-mail címe, telefonszáma; az iskola neve, címe, e-mail címe, telefonszáma). Fenti adatokat kérjük zárt, feliratmentes borítékban a pályázathoz csatoltan beküldeni.A pályázó írja le a pályázata elkészítésének körülményeit (a témaválasztás okai, az anyaggyűjtés, felkészülés lépései, a felhasznált források, kik segítették, stb.) 2-5 gépelt oldalban megfogalmazva. (E részben nem kifejezetten művészettörténeti elemzést, hanem saját élményeket, munkatapasztalatokat várunk.)Magát a pályamunkát címmel ellátva, a technika feltüntetésével küldje be. A grafikák maximális mérete A/3-as.A festmények maximális mérete A/2-es.A plasztikáknál, fotóknál nincs méretbeli megkötés.A fotók készülhetnek hagyományos technikával, de különféle digitális fotómanipulációval is. A fotókat kinyomtatva / előhívva+nagyítva kérjük beadni.A filmeket CD-n, DVD-n kérjük, időbeli terjedelmük 2-3 perc lehet. A pályaműveket személyesen (H-Cs: 8.00-16.30; P: 8.00-14.00 óra között) vagy postai úton is be lehet adni. Amennyiben egy boríték több pályamunkát, vagy több pályázó anyagát tartalmazza, azt kérjük külön feltűntetni.Pályamunkákat visszaküldeni nem áll módunkban, de a kiállításra nem kerülő alkotások elvihetők.

Beérkezési határidő: 2010. március 19.

Postacím: Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Irodája,

3530 Miskolc, Rákóczi utca 11.

A borítékra/dobozra kérjük, írják rá: „Rajzpályázat"

Eredményhirdetés: 2010. április közepén várható.

Az eredménylistát e-mailben megküldjük az érintetteknek. Az ünnepélyes díjátadásra a Műemléki Világnaphoz (április 18.) kötődő időpontban kerül majd sor. Helyszíne a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Észak-magyarországi Irodája (Miskolc, Rákóczi u. 11.) lesz.

A pályázattal kapcsolatos további információ az alábbi elérhetőségeken kérhető:

miskolc@koh.hu30/279-2272

Mindenkinek eredményes munkát kívánunk!

A Szervezők

Szűcs Sándor: A bajomi vár 

Történelmünk múlt századaiban Biharnagybajom (vagy miként a régi okmányokban írva van: Bajon) volt a Sárrét főhelye. De még nem is csak a Sárrétnek, hanem a távolabbi vidék Békés, a Hajdúság és a Kunság erről eső részeinek is. Egyes korszakokban ősi vára országos fontossággal bírt, különösen a török hódoltság idején. Ennek falai között keresett menedéket a környék futó népe. A körötte fekvő mocsarakban küzdöttek eleink, a lófarkas, félholddal zászló serege ellen, éjszakánkint pedig javítgatták a megrongálódott palánkot, míg köröskörül égő falvak feltetsző fénye világolt a náderdők fölött. – Ellenség dúlása kikezdte, az idő malma megőrölte őseink eme menedékhelyét s a róla szóló hagyomány, a nép ajkán élő monda is elhal lassanként. Ideje tehát és mindenképpen méltó, hogy felelevenítsük a reá való emlékezést.

I.
Bajom helységét elsőül a Váradi Regestrum említi 1216-35 közt, de hogy mikor épült ez az ősi mezőváros, azt történelmi forrásemlékek hiányában megállapítani nem lehet. Hasonlóképpen homályba vész a vár építésének ideje és körülménye is. A monda szerint a honfoglalás előtt itt lakó avarok vetették meg az alapját. Több joggal feltehetjük azonban, hogy Bajom oklevélileg ismert legrégibb birtokosa a Bajoni-család építette. Későbbi tulajdonosai pedig tovább nagyobbították és erősítették.
Az első pusztulás 1514-ben érte a várat. Dózsa lázadó keresztesei bevették és teljesen szétdúlták, amiatti bosszújokban, hogy Bajoni Benedek az ellenük felkelt nemesség egyik vezére volt. Romjaiból Benedek fia, Ferenc építette újjá, 1527-ben. A vár és a több helységet magába foglaló várbirtok: Bajom, Báránd, Udvari, Dancsháza, Nagyrábé, Hencida, Gakhidja (Gaálhídja), Okány, Zsadány, Csépán, Bajkán, Zaám 1566-ig volt a Bajoniak kezén. Ekkor Ferenc fia János Szigetvár védelmében Zrínyi Miklós oldalán elesett, s vele kihalt a család fiága. Miksa császár 1572-ben kelt oklevelével megengedte ugyan, hogy a magvaszakadt família jószágaiba özv. Pászthói Jánosné Bajoni Zsófiát beiktassák, de ennek az iratnak érvényt szerezni nem lehetett, mert az ellenfél, János Zsigmond erdélyi fejedelem, aki ezeket a javakat (mint a császárhű Bajoniak vagyonát) a maga számára már elfoglalta, hatalmasabb volt. Ettől kezdve 1595-ig a fejedelem kedvelt embere Csukath Péter lett a vár kapitánya. Nevét Csutaknak és Csukásnak is írják a régi feljegyzések. Közben a vár Bocskay István tulajdonába ment át, aki Csukath halála után az általa ide telepített szabad hajdúk kapitányának Nagy Andrásnak adományozta.
A bajomi vár Nagy András (vagy másként Kun András) kapitánysága alatt élte fénykorát és töltötte be fontos történelmi hivatását. Tokajjal, Kállóval, Zsákával, Sarkaddal együtt Erdély végvára volt, a törökök által emelt Balaszentmiklós (a mai Törökszentmiklós), valamint Szolnok, Szavas és Gyula erősségeivel szemben. Nagy András 1604-ben elsőül tűzte ki a Bocskay-felkelés zászlaját. Itt gyülekeztek a bihari hajdúk; Kaba, Derecske, Újfalu, Konyár, Sáránd, Bagos, Gáborján, Komádi, Sas kiváltságos helyek vitézei. – Bocskay halála után a szolgálatában álló hajdúk érdekeik megvédésre tömörülve, Nagyot választották vezérükké. Ő aztán velük együtt Báthori Gábornak ajánlotta fel fegyverét. A létrejött megegyezésben kikötötték, hogy Nagy Andrást a fejedelem „nagyságos úrrá”, maga után második emberré teszi az országban és e címhez illendő birtokot is adományoz neki, s elismeri az egész hajdúság önállóan bíráskodó fejének.
A híres kapitány sikeresen védelmezte a maga és népe érdekeit. Katonáival sokszor eret vágott a törökön, de azért Ali basával is elismertette a hajdúk kiváltságait. Ez csak a nádudvari erősség elhányását kívánta, amit Nagy András teljesített is. – A pártfogása alatt való élés szabadságot jelentett, amiért a jobbágyok állandóan szökdöstek a zászlaja alá. Se vége, se hossza a földesurak eredménytelen tiltakozásának. Tömegesen jöttek a kunok és jászok is, menekülvén a fosztogatások és az elviselhetetlen adóterhek elől. A nádor 1609-ben panasszal fordult Báthori Gábor fejedelemhez: „Az kunokat, jászokat, kik az koronához valók, Nagy András erővel Bajomhoz szolgáltatja s nem akarja elébbi lakóhelyekre bocsájtani”. Később (1613-ban) fel is szólítják a visszatérésre a „Bajomban és egyéb helyeken nyomorgó” kunságiakat, de aligha lehetett olyan nagy a nyomorúságuk, mert feltételeket szabtak és még 1618-ban sem tértek haza.
Nagy András 1613-ban bekövetkezett halála után Lónyai Farka lett a bajomi vár kapitánya, aki Báthori Gábor fejedelem tábornoka volt. 1616-ban már Petneházi István tulajdonában találjuk a várat. Utolsó birtokosa Petneháziné Király Anna. Kimutathatóan 1633-ban még itt lakott, később (valószínűleg a II. Rákóczi György fejedelem és Köprili török nagyvezér közti érdekellentét folyamányaként 1659-ben megkezdődött török hadjárás elől) Erdélybe költözött, tlaán mert nem bízott már a háborúskodásban valószínűleg igen megrongálódott mocsári vár erősségében. Az 1659-i Szejdi-járáskor sem itt, hanem a sárréti lápokon rejtegették még a város iratos ládáját is. 1660-ban Ziphra Haszán váradi basának hódolt Bajom s egy ideig török őrség lakott a várban. Erre az időre tehetjük elpusztulását is.
Rápóti Pap Mihály bajomi prédikátornak az 1684-89 esztendőkről naplójegyzetei maradtak fenn. Ebből tudjuk, hogy török, német, kuruc szinte naponként „nyargalta el” Bajmot; német kóborló csapatok, török kurtányok miatt örökös futás és szenvedés volt a lakosság sorsa. A várról azonban egy szót sem találunk benne.
1684. április 29-én ezt jegyezte fel Rápóti: „Hallgatóim, mivel az idő háborúságos volt és futottak; gyakran megelegyedtünk, kétszáznál többen voltanak.” 1686. augusztus 20-án azt írta, hogy a német hadak elől a templom kerítésébe futottak s csak 25-én szálltak haza; mivel azok Erdélybe mentek. 1687 szeptember 27-től október 4-ig szintén ide húzódtak a német tábor elől. Ladányiak, kabaiak, szovátiak, és tetétleniek is voltak a falak közt.
Ezek az adatok azt bizonyítják, hogy a várnak (kivéve a kerített templomot, amely annak egyik része volt) Rápóti idejében legfeljebb már csak menedéket nem nyújtó romjai lehettek. – A templomerődöt a hajdú lakosság tartotta fenn. Midőn azonban Lipót király 1700-ban szabadalmaikat eltörölte ez is gyors pusztulásnak indult, jelentőségét a harcászat fejlődésével amúgy is elveszítvén.

II.
A várkapitányok közül már csak Csukath Péter és Nagy András nevét és némely viselt dolgait őrzi a nép emlékezete.
Csukathról azt beszéli a hagyomány, hogy egy bajvívó óriás török legyőzése által nyerte el a várkapitányságot. Amikor János Zsigmond a segítségére jövő Szolimán török császár elébe menvén, vele együtt Belgrád alatt táborozott, a magyarok sátrai előtt megjelent az elbizakodott, hetvenkedő óriás és felszólította a magyar vitézeket, hogy ha mernek, keljenek viadalra vele. Az alacsony termetű, fürge és izmos Csukath izibe kiállott, fegyvertelenül puszta kézzel. Erre a török is eldobta fegyverét s míg Csukath a nadrágszíján egyet igazított, hirtelen hozzáugrott és orvul hatalmas pofont adva neki, derékon kapta. De bárha gyakorlott és bivalyerejű birkózó volt, Csukathot földhöz teremteni még sem tudta, mert ügyesen széthányta a lábait, nem engedvén ki a földet a talpa alól. Addig emelgette a veresbugyogójú óriás, míg Csukath elunta és ügyesen gáncsot vetve neki a földre döntötte és azután a mellére térdelt és addig adogatta neki vissza kamatostól a kapott pofont, míg vérző orral és szájjal szép könyörgésre nem fordította a szitokszót. Így kioktatván a magyar megbecsülésére, szabadon engedte, hadd menjen dolgára. János Zsigmond tanúja lévén ezen jelenetnek, az elpáholt töröknek fejedelmi módon száz aranyat adott, Csukathot pedig a várkapitánysággal jutalmazta.
Nagy András szintén úgy él a hagyományban, mint erős és bátor vitéz. Ha neki vetett vállát a hatalmas várkapu egyik szárnyát ki tudta hajítani a sarkából. Ostrom idején pedig, amikor a törökök a Törökhalomról meg a Szőllőhalomról ágyúzták a várat, fényes kardjával a fal tetején járta a hajdútáncot. – Mint afféle rideg, nőtlen vitéz, szilaj erkölcsű ember volt. Vad hajdú katonáival nagy dáridókat csapott a várban. Ilyenkor járta az erőpróba is. Báthori Gáborral sokszor mérkőzött, pedig az is összehajtotta a patkót a fél markában s elszakította a legvastagabb kötelet is, ha sarkával rálépett, vállánál pedig jól megmarkolva előre hajolt.
Ha ellenség nem akadt, András kapitány – huzalkodó természetétől ösztönözve – a helybeli nemességen hatalmaskodott. Könnyen azonban azok sem hagyták magukat. Birtalan Szilágyi János ref. Pap 1824-ből való (és jelenleg a biharnagybajomi ref. egyház levéltárában őrzött) kézirata is megemlékszik egy ilyen összeütközésről. „A várból fegyveres embereivel a Teleken lakó Szalai Benedek házára ment, hogy a Teleken aki akkor először bort kezdett mérni, a hordóját bevágassa. De Szalai is fegyveresen kiállván Nagy Andrást fegyvereseivel vissza tudta igazítani.” A nemesség és a hajdúság közt tehát nem volt meg az egyetértés.
A vitéz kapitány különösen Báthori Gábor fejedelemnek volt nagyembere. Egy csatában az életét mentett meg s hálából az Érmelléken kiterjedt birtokkal és ezenkívül barátságával jutalmazta. A jó viszonynak azonban vége szakadt. Bár kölcsönösen egyéb is lehetett a rováson, a hagyomány azt mondja, hogy egy fiatal hajdú vitéz miatt támadt köztük harag, amely végül is mindkettőjük pusztulását okozta.
Ezt a suhancot pólyás korában találták a kapitány emberei s a táborban meg a várban nevelkedett fel a hajdú katonák közt. Vakmerő bátorságáról lett nevezetes. Kaftánba, turbánba öltözve járta a török tábort, ahonnan híreket és janicsár fejeket hozott haza. Ez utóbbiakat a vár ablakaiba rakták ki, mintha virágcserepek volnának. A fiú egy teremben lakott a kapitánnyal s ezeket az ablakokat négy-négy kontyos török fejjel ékesítette.
Történt, hogy a fejedelem egy látogatása alkalmakor magával csalta a fiút. Nagy András emiatt igen megneheztelt rá, sőt távozóban lévén, a mocsarak között tévútra vezetett kíséretét Bakonszeg alatt megtámadtatta egy bajomi legényekből toborzott csapattal. Báthori a kölcsönt visszaadandó, két tisztjét azzal bízta meg, hogy Nagy András otthon nem létében útonjárók módjára kérezkedjenek be a várba s benn lévén, a kapitány bosszantására hányjanak-vessenek össze mindent. Ki is lesték azok a jó alkalmat, de a garázdálkodás után tivornyát rendeztek, ami a kelleténél hosszabbra nyúlt. Tán éppen a közepén tartottak, mikor a várbeli nép híradására Nagy András fergetegként hazaérkezett s látva a felfordulást, mind egy szálig lekaszaboltatta a hívatlan vendégeket. Ezek tetemét használva ülőhelyül itta meg vitézeivel az áldomást. – A fejedelem nem mutatott emiatt haragot, sőt nem sok idő múltán vendégül is meghívta András kapitányt. Ez el is ment, noha barátai óva intették. Egy lakoma után így szólt a fejedelem a vendégéhez: „No András, látom szép új paripád van, az enyém is új; gyere próbáljuk ki jó futók-e.” Futtatás közben maga elé engedte, majd pedig kardot rántott és mellé ugratva úgy vágott hozzá, hogy a béle kifordult. Halálos seb ejtése aligha lehetett szándékos (ismerve a két szilaj ember vad tréfáit), de bizony Nagy András meghalt, alig értek vele haza Bajomba. Barátai Szilasi János és Nadányi Gergely hajdúkapitányok, pusztulása fölötti elkeseredésükben szúrták le a fejedelmet még ugyanabban az évben, 1613-ban.
A kapitányokkal ellentétben Petneháziné szelídségéről emlékezetes a bajomiak előtt. Egyebek közt azt mondja róla a hagyomány (és Birtalan is említi), hogy hat fekete ló vonta hintón szokott volt járni s mindegyik lónak egy-egy csikaja futkározott a hintó körül. – Sírva hagyta el Bajom városát, amikor Erdélybe költözött. A helybeli ref. egyház ma is őrzi az általa ajándékozott értékes úrasztali edényeket.

III.
Az elmondottak után tisztázásra vár még: milyen készületű volt a vár, hol és mekkora területen feküdt? E kérdésre nem lehet egyszerű feleletet adni. Egykorú leírás, sem kép képes ábrázolás nem maradt fenn (legalábbis ezideig ilyen nem került elő) s a későbbi feljegyzések is oly szűkszavúak, hogy csupán csak támpontul szolgálhatnak az ezirányú vizsgálódáshoz.
Birtalan Szilágyi a várnak 1824-ben még kivehető nyomai alapján ezt írja: „Öt vár van egy rakáson, melyeknek helyei még ma is látszanak. A közép vár legszembetűnőbben kitetszik, négy szegletet formál, mintegy 1200 négyszögöl. Ezen középvárnak keletre, délre, nyugotra, éjszakra még nagyobb fekvő és kiterjedésű várai látszanak, mindezek egyik a másiktól elsáncolva.” Szájhagyomány után feljegyzi azt is, hogy a középvárban „volt a lakozó kastély egy magosan épült vigyázó kő toronnyal együtt.” – Ezek az adatok először is azt bizonyítják, amit nélkülök is kétségtelenül fel kellett tételeznünk, hogy a bajomi vár nem kő erősség volt, hanem fából és döngölt földből „magyar módra” épült, mint általában a többi alföldi, mocsári váracsaink s csak a végső menedékül szolgáló kastély, őrtorony és a puskaporos bolt (boltíves raktár) volt téglából rakva. Kő itt nem termett, ide szállítani a szinte járhatatlan mocsarak miatt nem lehetett, viszont fa bőven volt a történelmi múltban. Ártérperemi tölgyerdőségünk emlékét máig őrzik egyik határrészünk Berek elnevezése. Feltehető, hogy ennek pusztulását a török gyújtogatásán kívül éppen a várépítkezés okozta. Mert ez sok fát felemésztett. Ellenálló volt ugyan az ilyen vár, de kellet is ám gondozni, ostrom nélkül is hamarosan romlásnak indult; fája rothadozott, korhadt, kiszáradt fala porladozott, 40-50 évenként szinte újítani kellett, csak így bízhattak benne. – Ha Birtalan idézett adataihoz hozzávesszük a még élő szájhagyományt, valamint a házépítések, kútásások alkalmával felszínre kerülő régi épületmaradványok és a községalaprajz tanulságait, látni fogjuk, hogy Bajom vára nemcsak építőanyagát, hanem beosztását is tekintve ún. magyar vár volt s az egész várost (mint védőövet) magába foglalta. A magyar vár három tagozatát: a belső várat, külső várat, huszárvárat vagy katonavárost meg lehetett benne találni. Viszont Györffy István Szoboszló és Böszörmény tanulmányozása alapján kimutatta, hogy ez a beosztás, mint település mód, elsősorban a hajdúvárosok jellegzetessége. Ebből tehát arra következtethetünk, hogy községünk mostani félkörös formája a vár legnagyobb kiterjedése idején, a hajdútelepítéskor alakult ki. Északi homorulatát pedig a vízszabályozások előtt (1866-ig) itt elfolyó mocsaras ér kanyarulata határozta meg.

Következtetéseim szerint a tulajdonképpen vár (a belső és a külső) azt a helyet foglalta el, amelyet a mellékelt község-alaprajzon fekete színnel tüntettem fel.
A belső vár a fehér körrel jelzett mai templom helyén és környékén feküdt. Itt lehetett a Bajoni-család vára is, amely a hajdú-kor várának mintegy a magvát képezte. Öreg emberek elbeszélése szerint itt tégla-fundamentumokat találtak. A kötőanyag oly erősen fogta össze a téglákat, hogy szétszedéskor azok nagyobb része tönkrement. Homok-mész habarcsból való tömböket is ástak ki, amelyek némelyikén vastag vesszőfonadék nyomai látszottak. Igen sok nádtörmelék volt közte és leltek benn zöld tölgyfaleveleket is. A mészhabarcs a fal, a belső vár kerítésének az anyaga lehetett, amit földbe ásott vastag gerendákkal tartott vesszőfonat közé öntöttek. A levelek az építéshez behordott faágakról hullhattak bele. – Az itteni téglaépületek romjaiból emelték a mostani templomot 1753-ban, Szűcs István főbíró, Vasváry István hadnagy, Szalay Mihály és Tunyogi Mihály gondnokok idejében.
Petneházinéról az írja a Birtalan Szilágyi, hogy a „városnak a communitás részére egy jó darab szőlőt ajándékozott, mely is a várnak éjszakra fekvő részében van még ma is. Ott volt halastó, madarászkert, amint emlegetik.” Ezt a helyet x-el jelöltem. Szőlő ugyan már nincs itt, hanem udvarok és lakóházak a neve azonban máig is Várkert. Kétségtelenül ez az alaprajzból kinyúló rész volt az északi „oltalmazó vár”. – Közvetve a déliről is szó esik Birtalan kéziratában. Ezt mondja: „Petneháziné azon gondolatra jött, hogy a középvárnak délre fekvő oltalmazó várába egy templomot építtessen. Az eklézsiának elöljáróival szándékát közlötte, mint az akkori villongós és zavaros környül állások javasolhatták, csak fából és sövényből.” Egyéb egyházi iratokból pedig arról értesülünk, hogy 1681-ben Nógrádi Mátyás és 1707-ben Nadányi János bajomi papokat eme sövénytemplom mögé, attól északra temették el. Ha elfogadjuk, hogy a mostani templomkerítés készítésekor ezek sírjait találták meg, akkor a vártemplomot a hősök emlékszobra és az új iskolaépület tájékán képzelhetjük el, vagyis az alaprajzon a fehér körtől délre eső kis tized északi sarkában. Itt kezdődött tehát a déli „oltalmazó vár” és ez az alaprajzon feketével jelzett részt délről szegő utcáig húzódott. Petneháziné idejében valószínűleg ez volt már a legtöbb védelmet nyújtó hely. Ezért aztán a templom ide való helyezését tették indokolttá a „villongós és zavaros környül állások”, nem pedig a fa-sövényépítkezést, ahogyan Birtalan szavait érteni lehetne. Ez a déli várrész volt a Rápóti naplójában emlegetett „templom kerítése”, ahova az egész falu lakossága, meg idegen menekültek is behúzódtak és ahol gyakran egy hétnél tovább is laktak. – Ezek után a keleti és nyugati „oltalmazó vár”-akat az utcahálózat figyelembe vételével az alaprajzon meghatározhatjuk. Megjegyzendő azonban, hogy az utcák vonala az eltelt századok alatt helyt-helyt, egyben-másban bizonyára módosult s így csak megközelítő pontossággal osztó és határoló vonalnak tekinthetjük.
Az általam megjelölt kiterjedésű „oltalmazó várak” a külső várnak felelnek meg. Ez erős sövény közé vert földfallal és földbástyákkal volt kerítve. Területén többfelé földbe ásott, hatalmas vastagságú tölgyfa cölöpök korhadt maradványaira bukkantak. Az öregek emlékezete szerint az északi részeken melyek nagyrésze a község és az egyház tulajdona lévén, nem voltak sűrűn betelepülve, a 70-es években a földbástyáknak és falaknak egész nagy halmokat képező omladékai voltak láthatók. Még a templomnak is csak a teteje látszott ki mögülök. Később elhordták ezeket utcák és udvarok feltöltésére s gátakat is hánytak belőlük. A Birtalan által említett sáncokat is bizonyosan a falak romjával húzták be. – Ez a külső vár nem volt pusztaság. Északi részét a feljegyzés szerint is kert foglalta el, egyébütt pedig a betelepített hajdúk lakóházai álltak.
Az alaprajzon feketével feltüntetett várat fehéren hagyott, kisebb részben pedig kockázott rész övezi. Ez a terület a „magyar vár” katonavárosa. Árokkal, földtöltéssel erősített palánk kerítette be a Gyalogér mocsarától az Éralj mocsaráig. Bejáratul sorompók szolgáltak. Az erre nyíló utcák végeit ma is sorompónak nevezik. – Az utcákkal hat, csaknem egyenlő nagyságú területre osztott fehér sáv a hajdútelepítéskor keletkezett. Az ármentesítések előtt szántóföld itt nagyon kevés volt. Az ártérből kiemelkedő szigeteket lehetett csak művelni. A török uralom alatti szüntelen hadjárás miatt pedig még ezeket sem. A lakosság vagyona tehát a nagyszámú jószágállomány volt, amit kicsaptak a gazdag ártéri és mocsári legelőkre. A hajdúk a terjedelmes gazdasági vagyis ólas udvaraikat a lakóház szűk udvarával ellentétben itt, az erődítés külső övezetében kapták ki. Később ezek a telkek felaprózódtak, beépültek, eredeti jellegük eltűnt, adás-vétel és örökösödés folytán más családok kezére kerültek. A régi állapotnak azért még vannak nyomai. – A kockázottan jelzett rész a mai belterület legmagasabban fekvő szintje; a pontozással feltüntetett Kisbajom partos, ármentes emelkedéseivel együtt ez az ősi településű falu. Temploma a Gyalogér partján állt, helyét kis fekete háromszög mutatja, az egyik kockázott tized sarkában. Petneháziné idejében még megvolt. Ő azért építtetett a várban másikat, mert nézeteltérés volt közte és a helybéli nemesség közt s nem akart ezek templomába járni.
Az egyszerűen vonalkázott tizedeket később ülték meg. Az északiakat a Gyalogér száradása után, bár belső szélein (különösen a község északkeleti sarkában) előbb is épültek már házak. A félkörben elhelyezkedő Újsor nevű tizedek a palánk lebontása után, annak helyén keletkeztek.
A várnak a falakon kívül a mocsarak nyújtottak nagy védelmet. Délre, délnyugatra a hatalma Sárréti-mocsár terült el, erről sohasem jött ellenség. Északról a Gyalogér nádas posványa, nyugat felől az Éralj kaszákkal televert mocsara volt jó lesvető hely. Ha ezekbe bemerészkedett a török, könnyen elbántak vele. Nemcsak a vad természet csinálta itt a mocsarat, posványt, hanem az ember is segített neki ebben a munkában. Csukath 800 öles kanálist ásatott, azon vezette a vizet a Berettyó egyik kiágazásából a vár alatti mocsarakba. Ennek most is látható a nyoma; a Főgáttól a Gyalogérig húzódik. Azt a dűlőt, amelyen keresztül megy, Csutak-ároknak hívják.
*
A bajomi várról értekeztünk ugyan, e az elmondottakból általános tanulságot is vonhatunk le.
Falvaink múltjának írott emlékei leginkább adománylevelek formájában maradtak fenn. Ezekből csak a földesurak névsorát állíthatjuk össze, de a település életéről, történeti fejlődéséről vajmi keveset, vagy éppen semmit sem árulnak el. Ennek legközvetlenebb emlékeit az alaprajz formájában,  valamint az egyre kopó szájhagyományban, az utca-, dűlő- és a határ egyéb népi eredetű földrajzi neveiben találhatjuk meg. Becsüljük hát ezeket! – Akik a népi hagyományok fontos nemzeti értékét jelentő voltának tudatában vannak, azokat kell, hogy a mi, általánosságban más irányú érdeklődést mutató átmeneti jellegű korunk szorgos mentő munkára, vagy az ily irányú törekvés hathatós támogatására ösztönözze.

"...és Isten letekintett" Kálvin 500

A Civertan Grafikai Stúdió légi felvételei

Sárospatak: Református templom, Galéria

Kiállítás-megnyitó: 2009. november 22. 11.00

A kiállítás megtekinthető: 2009. november 22 - december 6.

További állomások:

2009. december 14 – december 31. Pécs, Pécsi Művészetek Háza

Február, március (egyeztetés alatt) Debrecen, Kölcsey Központ;

Pápa, Jókai Mór Művelődési Központ;

Budapest, Bibliatársulat

 

Bajcsa-vár - Egy stájer erődítmény Magyarországon a 16. század második felében

A Nagykanizsától délnyugatra, a Kanizsa-patak mocsaras völgye felett emelkedő homokdombon 1578-ban emelték azt az erősséget, melynek építési és fenntartási költségeit a stájer rendek vállalták

Az 1995 és 2001 között, a Dr. Vándor László által vezetett feltárások során rendkívül gazdag és sokoldalú leletanyag került elő, mely biztosan datálható 1578 és 1600 - a vár fennállása - közé. Magyarországon ebből a korból és ebből a típusból ez az egyetlen teljesen feltárt vár. Még különlegesebbé teszi a történetét az, hogy az építéssel, az ellátással kapcsolatos iratanyag nagy része fennmaradt a Grazi Tartományi Levéltárban, beleértve a kapitányi levelezés egy részét is. Azzal a ritkán előforduló esettel szembesültek a kutatók, hogy a régészeti leletanyag és az írott források szerencsés módon kiegészíthetik egymást.

Az ásatások során előkerült leletanyag szinte teljes tárgyi keresztmetszetet nyújt a várbeli életről. Együtt jelennek meg a stájer, horvát és magyar áruk, mellettük pedig felbukkannak egyedi, ritkaságszámba menő német, osztrák és észak-itáliai termékek is. A leletanyag nagy változatosságban tartalmazza a különféle szerszámokat, munkaeszközöket, fegyver- és épületalkatrészeket, viseleti tárgyakat, edényeket, nem is szólva a nagy mennyiségű állatcsont anyagról. Kiállításunkban kronológiai és logikai sorrendben ismerkedhet meg a látogató a vár építésének történetével, a vár őrségének mindennapjaival. Külön tárlókban mutatjuk be a különleges, egyedi tárgyakat, melyek közül kiemelkednek az olasz fajansz edények, a finom kivitelű üvegpoharak, vagy a ritkán előkerülő bronz toll- és tintatartó készlet.

2009. szeptember 18 – november 22.

HERMAN OTTÓ MÚZEUM Kiállítási épülete
H-3530 Miskolc, Papszer 1.
Telefon: (+36) 46/346-875
E-mail: latogato@hermuz.hu
Internet elérés: http://www.hermuz.hu/

Nyitva tartás: 10-től 16 óráig

Belépődíjak:
Felnőtteknek: 600 Ft
Diákoknak, nyugdíjasoknak: 300 Ft

Mikor épültek a legkorábbi váraink

Két kiadásban is megjelent Bóna István méltán nagy figyelmet keltett műve (Bóna István: Az Árpádok korai várai. Debrecen, 1998). Az először 1995-ben kissé eltérő címmel ("Az Árpádok korai várairól") kiadott munka második, bővített kiadását veheti kezébe az érdeklődő olvasó. Mivel megállapításai alapvetően befolyásolják a korai magyar sáncvárának keltezését, nem árt a kérdést e helyen is átgondolni. Nem nehéz belátni, kora Árpád-kori történelmünk alapkérdéséről van szó.

A szerző a bevezetésben leírja, hogy a könyvet elsősorban a honfoglalás és államszervezés korát kutató régészeknek szánja, szeretné visszaadni önbizalmukat, hogy végre saját lábukra álljanak. A tárgyi leletanyagot, régészeti módszereket és keltezési bizonytalanságokat nem ismerő történészek számára megállapításai szinte forrásértékűnek számíthatnak. Ezért semmi esetre sem árt alaposan megvizsgálni, a komoly  anyaggyűjtésen alapuló nagyvonalú elmélet mennyire közelítheti meg az egykori valóságot, elfogadhatjuk-e fő megállapítását? Bóna a címmel tulajdonképpen már megelőlegezi a végkövetkeztetést. Szerinte a keresztény monarchia 1000 körüli megszervezése kapcsán létesültek az Árpádok államának központjaiban a könyvben tárgyalt várak. Vajon igaza van-e?

Teljesen egyetérthetünk azzal a megállapítással, hogy: "a helyszín és a maradványok alapos, személyes vizsgálata nélkül legkorábbi várainkról csak hiányos vagy éppen téves következtetések vonhatók le." A vizsgálat eredményét illetően azonban eltér a véleményünk. Mint Nováki Gyula és - az azóta elhunyt - Sándorfi György témába vágó töprengéseinek és gyakorlati várfelmérő munkájuknak egyik mindennapos résztvevője és a témával foglalkozó régész, én egészen másképp látom a 10-11. századi magyarországi sáncvárak kérdését. Bóna István egykori tanítványaként és mai tisztelőjeként is egyet nem értésemnek kell hangot adjak.

Bóna megállapítása szerint az eddigi magyar és szomszéd országokbeli kutatás túlzottan az írott történeti forrásoktól  - no meg különböző nemzeti elfogultságoktól - függően értelmezte a korai várakat. A régészeti leletek keltezésénél is nagy súllyal estek, esnek latba a történészek vélekedései, ahelyett, hogy autonóm régészeti keltezésekkel találkoznánk. Maguk a történészek is legalább két élesen eltérő felfogást valló iskolára különülnek. A Györffy György nevével fémjelzett "modern nemzeti" irányzat vitatkozik a Kristó Gyulát követők "realista" irányzatával. Bóna István szerint az Árpád-monarchia várainak kutatását régészeti módszerekkel, "sine ira et studio" újra kell kezdeni, tartózkodva mindenféle egyéb szempontoktól. Ebben feltétlenül igaza van de azt mégis megfontolhatnánk, hogy a régészeti eredményeket valamilyen adekvát módon összhangba hozzuk az írásos források elemzéséből adódó következtetésekkel. Ha Bóna koncepciójának "eredményét" nézzük, akkor az a Kristó Gyula által fémjelzett ún. realista felfogáshoz áll közel. Lényegében tagadja az államszervezés kori központok helyi szerves előzményeit, az egészet a Géza-István-kori keresztény monarchia megszervezéséhez köti időrendileg. Amennyiben a "sine ira et studio" vizsgálható tények ezt igazolják, el kellene fogadjuk. De nézzük meg, valóban igazolják-e?

 A kérdés, voltak-e a nagyjából 970 előtti "törzsi-nemzetségi" időszakban magyar várak - nem nehéz belátni - kardinális jelentőségű korai történelmünk megítélése szempontjából. Tudnunk kell, hogy a szerző méltán szerzett széleskörű elismertségére tekintettel, Bóna István véleménye a szakmai közvéleményt nagy súllyal alakítja. Ettől függetlenül sem tekinthetünk el a tények tárgyszerű áttekintésétől. Ha vulgárisan gondolkodnánk, messziről nézve igen meggyőzően hangzana, hogy a királyság ispánsági központjaiban emelkedő várakat időben kizárólag magához az államszervezéshez kössük. Első látásra tehát azt gondolhatnánk, Bónának igaza lehet. Azonban ehhez két feltételnek kellene egyidejűleg teljesülni: egyrészt a sáncváraknak minden államszervezés-kori központban meg kellene lenniük, másrészt pedig csak ott szabadna meglenniük és másutt nem.

Nos, egyik feltétel sem valósul meg. Bóna könyvében a regisztrált 84 várispánsági központból1 47-et tárgyal, ezek közül is csak 19 esetben beszélhetünk - jóindulattal - érdeminek nevezhető régészeti kutatásról. Ez az arány talán óvatosságra inthet a téma vizsgálatának eddigi mélységét illetően. Még nagyobb probléma, hogy az ismert, a tárgyaltakkal teljesen azonos jellegű nagyméretű sáncvárakat (melyekből nem kevésről tudunk) meg sem említi. Ezek léte önmagában megkérdőjelezi a nagyméretű, archaikus sáncvárak és a megyerendszer közti szignifikáns összefüggést! Például Sály-Örsúrvára nagy sáncvárát jó lett volna megemlíteni. Ennek puszta létéből is látható, hogy egyáltalán nem csak az "Árpádok várairól" beszélhetünk a 10. században, hanem más vezérek, fejedelmek, nemzetségfők várairól is. Ezek nyilvánvalóan nem a keresztény államszervezés kapcsán létesültek, hanem előbb, egy más rendszer keretei között. Egy korábbi rövid áttekintésemben (Dénes 1993) felhívtam a figyelmet az ország különböző tájain meglevő korai ún. nemzetségi várakra, amelyeket egyaránt megtalálunk a honfoglaló vezérektől leszármazó genus-ok birtokain és a Géza, István által behívott nyugati lovagoktól leszármazó nemzetségek földjén. Utóbbiak egy része talán eredetileg az új keresztény monarchia által levert nemzetségek építménye lehetett. Ha a Szabolcs, Sopron, Borsod stb. típusú nagyméretű sáncvárak ténylegesen az 1000 körüli időben épültek volna, joggal várnánk hasonlókat valamennyi megyeközpontban. Erről azonban szó sincs, a nagy sáncvárak csak a korai megyeszékhelyek nem egész egyharmadában találhatók meg, hasonló típusú sáncvárak szép számmal találhatók viszont egyebütt. Továbbra is érvényes a Nováki és Sándorfi összefoglalásaiban tett azon megállapítás, hogy a Hont típusú kisebb alapterületű és fejlettebb sáncszerkezetű várak az 1000 körüli időszak jellemző építményei. Bóna azon megállapításaival viszont egyetértünk, hogy a legfontosabb központok némelyikében (Székesfehérvár, Esztergom) már kezdettől kővárakat építettek, más helyeken pedig a romos állapotban fennmaradt korábbi római várfalakat javították ki (Visegrád, Haram).

A nagyméretű borsodi sáncvárban 1987-1993 közt végzett ásatások2  tényleg kardinális jelentőségűek, hiszen úgy sikerült két helyen megvizsgálni a sánc szerkezetét, hogy közben a belső terület nagyobb részéről is a teljességet megközelítő képet nyertünk az ásató Wolf Mária jóvoltából. Előkerültek egy korai, okvetlenül 10. századi település épület- és kemencemaradványai. Ami még meglepőbb volt, hogy ezek alatt két 20 m körüli szélességű, 3-3,5 m mély teknőszerű mélyedést, "árkot" figyeltek meg. Ezek a domb gerincére merőlegesen húzódnak, aljukon és oldalukban pedig a 10. századi település objektumai helyezkednek el.

Az ásató ezen jelentős, több tízezer m3 föld megmozgatását feltételező "árkok" ásását sem korhoz nem köti, sem funkcionális magyarázatukat nem adja. Kérdésként felvetődött, hogy vajon a sánc alatt is folytatódnak-e? Erre az 1990-es rövid ásatási beszámoló (Régészeti Füzetek Ser.1.No.44.1992. 62.p.) érdekes választ ad: "az árok vonalát az 1988-89-es sáncátvágás helyétől kb. 5 m távolságig tudtuk követni, itt megszakadt". Eszerint tehát szó sincs valamilyen korábbi korszakhoz köthető védőárokról, hiszen annak a domb pereméig kellett volna lezárni a védett területet. Egyébként sem ismerünk korábbi korszakból származó települési objektumokat a dombon, ami indokolhatná az "árkok" létesítését. Nyilvánvaló ezek után, hogy a teknőszerű széles mélyedéseknek valamilyen okszerű magyarázata kell legyen, hiszen az ember jelentős erőkifejtést feltételező tevékenységének mindig valamilyen értelmes célja van. A legkézenfekvőbbnek az tűnik, hogy ezek az objektumok földanyagnyerőhelyek és a sánc földdel való feltöltésekor ásták őket. Ilyeneket figyelt meg Németh Péter Szabolcsban, de például Sándorfi György abaújvári felmérésén is ilyesmit lehet sejteni.

Ezek után természetesen "borul" a Bóna István és Wolf Mária által feltételezett kronológia. A 10. századi települési objektumok a másodlagosak a sánchoz képest, annak építését "ante quem" keltezik. Itt szoros előidejűségről van szó, vagyis a sáncot azok építették,. akik később az anyagnyerő árkok területén lakóépületeket, kemencéket stb. létesítettek. Tehát a borsodi sáncvár létesítése a 10. század elejére keltezhető! Ehhez hasonló helyzet feltételezhető a többi nagyméretű sáncvárnál is, ahol az építés korával lényegében szinkronban lévő kerámia- vagy fémleletek ismertek a sáncok földjéből (Szabolcs, Zemplén). Ezek a faszerkezetek feltöltésekor hulladék között, vagy akár véletlenszerűen (lásd a zempléni ezüstveret) kerültek a földbe. Ezek természetesen bizonyítják, hogy a nevezett nagy sáncvárak az Árpád által vezetett honfoglalás után épültek.

Érdekes adalékok a soproni és a hozzá közeli darufalvi nagy sáncvárak (és általuk az egész archaikus vártípus) keltezéséhez a sáncok faanyagának radiocarbon kormeghatározásának dátumai is. Ezek egyértelműen a 10. század elejéről tanúskodnak (ugyanis eltérően az adatot publikálók nézetétől, a gallyakból nyert minta dátumához nem kell hozzáadni a fa kiterebélyesedésének időtartamát, ugyanis a sáncba a minta gallyként került, a C 14-es mérés pedig a fa kivágásának, a sánc építésének időpontját rögzíti).

A várnép temetői mit kelteznek? Semmi esetre sem magát a várat. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a mindig óvatos "régészeti" keltezések miatt közvetlen, első generációs honfoglalók gyakorlatilag nincsenek is. Amiről tudjuk, hogy viszonylag korai, az is alulról keltezett nyugati pénzekkel. Ami nincs éremmel datálva, azt pedig analógiás alapon tesszük viszonylag későire. Viszont nem nehéz belátni, hogy mégsem volt 970 táján nagyarányú népi beáramlás a Kárpát-medencébe, ami aztán elősegítette volna az Árpádok államának létrejöttét és annak központjaiban a várak létesítését és a várnépek temetőinek megnyitását. Ezzel ellentétben a régészeti keltezések szerint 970 táján induló temetők népességének elődei már korábban is itt éltek, a korai magyar történelem nem Géza fejedelemmel, vagy Szent Istvánnal indul.

A "vörös sánc"-kérdés ex cathedra elintézése talán túlzott. Hogy maga a szerző sem egészen bizonyos saját igazában, jól mutatja az indulatos hangnem. Ez hőtechnikai, thermofizikai kérdés, nem nekünk régészeknek kell eldönteni. Ha tényleg véletlen tűzvészek következményei, akkor más korszakban is kell ilyennek lenni. Ha szándékos technológia, akkor szűkebb korhoz és területhez köthető.

Véleményem szerint a "castrum ligneum" fogalmát helytelenül alkalmazza Bóna a sáncvárakra. A Héder nembeliek favárának semmi köze a 10-11. századi fa-föld szerkezetes sáncvárakhoz! A régi "küszini" vár, a későbbi Szent Jakab plébániatemplom helyén semmi esetre sem volt sáncvár. Az ismert "castrum ligneum"-ok, magyarul favárak egészen más típusú, rendeltetésű, általában kisméretű nemesi várak voltak, mint az általam feltárt góri vár4 Vas megyében. Ezek nem fa-föld szerkezetű sáncok, hanem tisztán fából épült erősségek! A korai nemesi várak jelentős része ilyen lehetett.

"Az egyidejű, azonos szerkezetű és jellegű, a korabeli okleveles adatokból is jól ismert várakat ugyanaz a hatalom, az Árpádok állama nagyjából egyidőben és azonos rendeltetéssel emelte" -vélekedik Bóna István. Ha ezek a várak valóban azonos szerkezetűek és jellegűek volnának, akkor tényleg feltételezhető lenne, hogy azok nagyjából egyidőben, azonos rendeltetéssel épültek. De a szóban forgó várak egyáltalán nem azonos azonos szerkezetűek és jellegűek! Sándorfi György a "Középkori régészetünk újabb eredményei és időszerű feladatai" címmel Szegeden 1983 október 10-12-én tartott tudományos ülésszakon adta elő korai váraink típusvizsgálatáról szóló okfejtését (német nyelven már korábban megjelent, lásd: Nováki-Sándorfi 1981). Az élesen eltérő kétfajta sáncszerkezet és a nagyságrendileg különböző méretek szerinte különböző időben létesített várakhoz köthetők. A szélestalpú sáncokkal övezett nagyvárak (pl. Abaújvár, Sopron) a 10. század első felére, esetleg közepére jellemzők, míg a kisebb alapterületű, fejlett ácskonstrukciójú ún. karcsú sáncos várak (pl. Hont, Bernecebaráti) később, az államszervezés időszakában épülhettek. Hiszen "egy emberek által létrehozott építmény egyik legjellemzőbb paramétere a nagysága, amely szorosan összefügg az építményt létrehozó társadalmi osztály igényével és technikai lehetőségével." - írta és mondta Sándorfi György.

Ugyancsak a nagyméretű várak korai építése mellett szól az a szerves kapcsolat, ami a legkorábbi vezérek, fejedelmek szállásaival kimutatható. Többüket is a magyar illetve külföldi forrásokban említett vezérekről nevezték el (Bars, Borsod, Borsova/Bors; Doboka, Kurszánvára, Örsúrvára, Pata, Szabolcs, Tasvár). Helytelen tehát a történeti és régészeti irodalmunkban elterjedt nézet, hogy Magyarországon csak a keresztény monarchia Szent István általi megszervezése kapcsán  építettek először várakat, mert csak a letelepült, földműves életmódot folytató népek építettek volna erődített központokat, a "kalandozó" hadjáratokat folytató magyarok eleve nem is gondoltak védekezésre. Ezért többen hajlamosak elutasítani azt a felfogást, hogy a 10. századi magyar törzs- és nemzetségfők várakkal rendelkeztek volna. Pedig nem nehéz belátni, hogy Európában ebben a korban mindenütt építettek várakat (a nyugati és déli fejlett területeken kívül a szlávok, a kazárok, a normannok). Még a valódi nomádként számontartott besenyők földjén is várak emelkedtek a 10. század közepén. Ezeket saját nyelvükön kifejező nevekkel illették (fehér vár, nyári vár, cölöpvár, figyelő vár stb.).

Csak a magyarok által birtokolt Kárpát-medencében ne lettek volna várak? Mi, többek között a fent részletezettek miatt is határozottan úgy gondoljuk, hogy a magyar várépítészet kezdetei a 10. század első évtizedeivel indulnak. Nézetünk szerint a keresztény magyar államszervezés honfoglaláskori szerves előzmények folytatását jelenti. Maga a megyerendszer is az Árpád-féle törzsszövetség eredeti 6 x 8-as beosztását5 tükrözi. Tehát nem arról van szó, hogy - mint egyesek állítják - Szent István német tanácsadói javaslatára szervezik meg a megyei igazgatást és építik fel az ispáni várakat. Mindössze néhány helyen kerülhetett sor az ezredforduló követelményeinek megfelelő új vár felépítésére (Hont, Vasvár stb.). A többi megyeközpontban a honfoglalást követően épített nagyméretű sáncvárakat használják tovább és építik át hamarosan kőbe (Abaújvár, Moson, Sopron stb.).

forrás: Az Árpádok korai várai (Bóna István, 1998)

Várunk Téged, családodat és barátaidat is egy kalandos 

KŐKERESŐ ÉS KŐGYŰJTŐ HÉTVÉGÉRE A CSOBÁNCRA!

Találkozó:
Gyulakesziben a Templomnál április 25-én szombaton reggel 8 órakor.
A később érkezők a Csobáncon csatlakozhatnak a csapathoz.

A kőkereséshez és kőgyűjtéshez szükséges szerszámokat lehetőség szerint mindenki hozzon magával! (ásó, lapát, csákány, stb.) Az ételt és italt mindenki számára biztosítjuk! Napszállta után a hangulatot tábortűz mellett, jóféle borral, énekszóval és hangászok kíséretével alapozzuk meg. A bátor fennalvóknak (sátrat és hálózsákot mindenki hozzon magával) sok érdekes meglepetést tartogatunk!

Vasárnap jóféle pálinkával indítjuk a napot, majd újult erővel folytatjuk a munkát, amíg bírjuk!

Segítségeddel, munkáddal hozzájárulhatsz Csobánc várának újjászületéséhez!

Ha úgy döntesz, hogy velünk tartasz, kérlek jelezz vissza az alábbi telefonszámon vagy e-mail címen:
Mészáros Zsuzsa
tel.: (06 20) 973 5745
e-mail cím: gyulavezer@vazsonykom.hu

Csobánc Váráért Alapítvány

 

Légirégeszet.lap.hu bemutatása

A sok repülésből adódott, hogy utánajárjak, milyen jeleket is vélek felfedezni én a szántásban, vagy a búzamezőn. Persze sok-sok olyan téveszme kering a neten is, hogy elég a google earth-öt kinyitni, és ott már mindenki komplett római városokat talál diadalívestül. Valóban sok-sok jel látható a repülőből, amit a szakértő szem – itt természetesen nem magamra gondolok – rendez, és a pontos koordináta szerint, földi vizsgálat után irodalmi, történeti adatokat keres a helyszínről. Ezek alapján történhet meg az elemzés, és ha van rá pénz, a helyszín régészeti kutatása, feltárása. Ez már nem szakterületem, de az ilyen jelenségek észrevétele adódik a sok repülésből, meg abból, hogy valamikor én is régész szerettem volna lenni, és ezzel azt a kíváncsiságot ami minden emberben benne van, igyekszem kielégíteni. Szaksegítséggel elkészítettük a wikipedián a légirégészet szócikket, és a világ légirégészeti weboldalainak linkgyűjteménye után, nemrégiben egy legiregeszet.com weboldal is megjelent a világhálón.

Kapcsolódó oldalak:
legiregeszet.lap.hu | varepiteszet.lap.hu | www.legiregeszet.com | www.legifoto.com | 

Várépítészeti kártya az 1700-as évek elejéről

A francia sorozatjelű kártyalapokon várépítészeti utasítások és tanácsok láthatók, melyek a keletkezés korának ismereteit mutatja be. A lapok felső részén a német nyelvű leírásokat, alatta rajzos illusztrációkat kaptak helyet. A kártyamotívumok a lapok jobb felső sarokrészét foglalják el apró kártyalapok formájában. Az ív bal alsó részén két kártyalapnyi méretben egy teljes erődrendszer felülnézeti rajza. Ez az alaprajz kártyalapokból is összeállítható.

Németország, Augsburg, 1700 körül, Johann Ulrich Stapf. Rézmetszet, 72,4 × 50,7 cm vágatlan íven, a lapméret 8,3 × 7,6 cm. A várépítészeti kártya reprodukciója 1980-ban magánkiadásban jelent meg.

A kártya csomagolása | Festungbauspiel

Jánoska Antal

Forrás: www.kartya-jatek.hu

Kapcsolódó startlapjaink:
joker.lap.hu | kanaszta.lap.hu | kartyagyujtok.lap.hu

Magyar várak francia vonatkozásai

A 11-13. században a francia-magyar dinasztikus kapcsolatok következtében francia építőmesterek is eljutottak Magyarországra, s minden bizonnyal közreműködtek az akkori magyar főváros, Esztergom királyi várának átépítésében.

A francia-magyar építészeti kapcsolatok feltételezhetők a budai királyi vár középkori kiépítésénél is.

A török korban francia katonák is harcoltak Buda visszafoglalásánál (1686), a francia hadmérnökök (főleg Vauban) hatása figyelhető meg a Rákóczi-szabadságharc várépítészetében, sőt francia hadmérnököket küldött is Magyarországra XIV. Lajos, a Napkirály. Francia hadmérnökök dolgoztak Munkács és Érsekújvár vára kiépítésénél, egyes sáncoknál, Esztergom ostrománál.

A napóleoni háborúk Győr körüli és Százhalombatta körüli sáncai is a francia-magyar kapcsolatok körébe tartoznak.

Magyar templomépítészet

A francia építészet hatása figyelhető meg a magyar ciszterci apátsági templomoknál (Somogyvár, Bélapátfalva, Zirc, Pásztó, stb. Ezeknek a monostoroknak a szerzetesei is részben francia származásúk voltak.

Dolgozott Magyarországon a 13. században a hírneves francia építész, Villard d’Honnecourt is, királyi kolostorok-templomok építésénél. 

Északi borvidékeink (Hegyalja, Eger környéke) francia (vallon) telepesei honosították meg a fejlett szőlőművelést és borkészítést, templomaik is bizonyára francia hatást tükröznek (Eger, Bodrogolaszi, Olaszliszka, Tállya).